Kinek mi a boldogság, és a 21. században vajon mennyi lehetősége van egy nőnek megtalálni önmagát?  Ilyen és hasonló kérdéseket boncolgat Hidas Judit könyve, a Boldogság tízezer kilométerre. A novellafüzér egy nő, nevezetesen Anna életéből emel ki egy-egy meghatározó eseményt. Viszonylag későn döbben rá, hogy elveszett a családanya-feleség szent szerepkörökben és mire rájön, hogy ő igazából nem erre vágyik, képtelen kitörni a maga köré zárt aranykalitkából. Ezért inkább folyamatosan győzködi magát, milyen szép családja, biztonságos élete van és az örök klasszikust mantrázza: másnak ennyi sem jut. Mégis talál magának olyan hobbit, amit igazán tud élvezni, az viszont bosszantja, hogy a férje nem tud osztozni a lelkesedésén. Őt is legszívesebben elhagyná, mert csak zavarja a jelenléte is, de olyan rendes ember, másnak ilyen se jut.

A novellákból kiderül, hogy így is lehet élni. Állandó kompromisszumokkal, önnyugtatással és olyan gondolatokkal, hogy az ember megijed saját magától - de lehet.

Sokaknak fontosabb, hogy megfeleljen a családnak, a közösségnek, az általános elvárásoknak, mint saját maguknak. Elvégre mindenki mindent jobban tud, és ha egy nő kicsit sem hisz magában, akkor hiába az állandó önmarcangolás, minden marad a régiben.

Fotó: Pixabay

Anna állandó lelkifurdalással küzd, mikor a gyerekeiért mindent feláldozó anya szerepe az önkiteljesedéssel kerül szembe. Igyekszik mindent megtenni, hogy a gyerekei megkaphassák, amire szükségük van, főleg és elsősorban az anyukájukat. Viszont a felszín alatt megbújó indulatok, amik Anna saját vágyairól szólnak, a sok visszafojtás után kitörnek és természetesen a leggyengébben csattannak, a gyereken. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a szülőség és a saját élet között, pláne, hogy a társadalom még mindig ferdeszemmel nézi azokat az anyákat, akik nem állandóan a csemetéjüket babusgatják, vagy a tűzhely mellett élik ki magukat, hanem vannak önálló elképzeléseik is.

Egy kisváros viszonyaihoz képest Anna még így is viszonylag sokat képes kihozni a helyzetéből, persze ez nagyon messze van attól, amit ideálisnak lehetne nevezni. Nehéz bízni magunkban, az érzéseinkben, amik azt jelzik, valami egyáltalán nem jól működik, ha a környezetünk és egy egész társadalom azt sulykolja, maradj a fenekeden, és ne akarj több lenni, mint a nagy átlag, még a végén a többi nő is rájön, hogy létezik másik út, és akkor vajon mi történik?