Valószínűleg nem könnyű a hétköznapi emberek viszonylag nyugodt, kiegyensúlyozott életét úgy megfilmesíteni, hogy a nézők ne kezdjenek unatkozni nagyon-nagyon hamar. Főleg, ha a történet egy kisvárosban játszódik, ahol a legdurvább történések sem feltétlenül mennek túl egy kocsmai verekedésen. Főszereplőnk Paterson (ez a film címe és a város neve egyaránt) egy fiatal buszsofőr, aki mindennapi munkáján felül verseket ír a titkos füzetébe, mégpedig megkapóan szép, modern költeményeket. Keresve sem találhattak volna jobb főszereplőt Adam Driver-nél (!!!) a nyugodt, csendes és rendes helyi fiú eljátszására, akinek a lelkében olyan mélységek laknak, hogy végül versek formájában törnek a felszínre. Az élet apró örömei teszik mindemellett kiegyensúlyozottá Paterson életét, míg be nem következik a dráma, ami valószínűleg semmilyen másik történetben nem tűnne olyan nagy horderejűnek, de egy költő életében mégis komoly trauma. Jellemző módon alig hangzik el pár megnyugtatónak szánt mondat Paterson szájából, mégis tisztán érezhető, hogy ennek az embernek összedőlt a világa.

A film másik érdekes témája a párkapcsolat, ami ez eseteben minimum fura, Paterson barátnője ugyaniss a fiú tökéletes ellentéte. Nagyon intuitív személyiség, folyamatosan alkot, szinte mindegy mit, és ebből néha értelmezhetetlen dolgok születnek, mint a brokkolis pite, máskor pedig egészen varázslatosak. Ők ketten mégis képesek összhangban élni és tökéletesen megérteni a másikat, ami korántsem olyan egyértelmű, mint amilyennek lennie kellene egy kapcsolatban.

Nekem leginkább az tetszett a filmben, hogy milyen pontosan képes megragadni egy költemény születését, mikor egy hétköznapi tárgy, mint mondjuk egy gyufásdoboz olyan gondolati összefüggéseket indít el, amikből zseniális költői képek, rímek keletkeznek, egészen bámulatos. Néha ugyan én is írogatok verseket (az asztalfióknak), de kedvet kaptam hozzá, hogy sokkal gyakrabban vegyem elő a jegyzetfüzetem és csak írjam, ami az eszembe jut, szabadon verselve.

Bevallom, az amerikai költészet nem sokat jelent számomra, elvégre ki tudna versenyre kelni olyan zsenikkel, mint Kosztolányi Dezső, József Attila és a többi csodás magyar költő… A filmben viszont felbukkantak William Carlos Williams versei, és rögtön úgy éreztem, hogy valami nagyon klassz dologra bukkantam. Jobban utánanézve emberünknek kiderült, hogy tényleg. Egy orvos, aki költő is. Versei egyszerűek, letisztultak, színesek és illatosak, miközben merészek és huncutok is, úgyhogy most vele zárnám ezt a filmes, verses kissé talán rendhagyó posztot.

Danse Russe

Mikor asszonyom alszik
és a kicsi és Kathleen
alszik
és selyem köd mögött
a nap lángfehér korong
a ragyogó fák fölött
mikor meztelen táncolok
északi szobámban, esetlenül
a tükör előtt,
fejem körül csóválom ingemet
és halkan dúdolom magamnak:
„Magányos vagyok, magányos.
Magányosnak születtem
s így a legjobb"
Mikor karomban, arcomban gyönyörködöm,
vállamban, csípőmben, tomporomban
a lehúzott sárga redőny előtt –

Ki mondaná, hogy nem vagyok
házam boldog szelleme?

Kodolányi Gyula fordítása