Ez a regény annyira lenyűgözött, mióta először olvastam, hogy róla írtam a szakdolgozatomat. Azóta is elolvastam már párszor, de mindig más élményt nyújt, annak függvényében, hogy éppen milyen élethelyzetben talál rám. 

A Für Elise két kislány története, akik a II. világháború utáni Debrecenben nőnek fel. Dódi szülei örökbefogadják Cilit, aki korban megegyezik vele, ugyanakkor személyisége szöges ellentétben áll az övével. Nem lehet szó nélkül elmenni a rengeteg önéletrajzi elem és az egyes szám első személyű elbeszélő mellett. Így fel lehet tenni a kérdést, hogy mi az, ami a valóságban is megtörtént és mi az, ami nem. Nekem sajnos kissé sok időbe telt rájönnöm, hogy ez a legfeleslegesebb kérdés, elvégre úgysem lesz rá soha válasz, ellenben ha "csak" regényként olvasom, adódhatnak óriási felismerések. A korszakot teljesen átitatta a trianoni békekötés utáni megrendülés, az emberek társadalmilag összezártak azért, hogy mentsék, amit még lehet, és még így is rengeteg egyéni tragédiát okozhatott, hogy teljesen tönkretették az országot. 

A Für Eliséről nehéz nem szuperlativuszokban írni, de igaz, ami igaz, sokadik olvasásra azért feltűnnek a tökéletlenségei. Ahogy elkezdtem olvasni, éreztem, hogy hömpölyögnek a mondatok egymás után. Ezt a könyvet nem lehet csak úgy letenni, mert nem engedi, ha a gondolatfolyam végére szeretnénk érni. És szeretnénk, mert maga a történet megérint, mert hiteles, a szereplők pedig emberiek és egyben példaképek is tudnak lenni.

Azért kellett volna egy szerkesztő... ez volt talán az egyetlen negatív gondolatom a könyvvel kapcsolatban. Nem tudom eldönteni, hogy azért ennyire szerkesztetlen a könyv, mert Magyarország legnagyobb írójának a szövegébe nem szívesen nyúlkáltak bele, vagy ez is jelent valamit. Nagyon szívesen magyarázom bele, hogy így legalább tényleg olyan, mintha a 80-as Magda néni itt ülne mellettünk és mesélne, mert akkor érthető, miért ismétlődnek annyiszor tények, hogy kicsit össze-vissza ugrálunk az időben és nem mindig lehet tudni, hogy akkor most hol is tartunk, hiszen egy idős néni elbeszélése csapongó, elkalandozó, és igen, logikátlan. Ha így nézzük, ám legyen, én ezt is elnézem neki, mert ezzel az olvasással is tudott adni, nekem talán leginkább azt, hogy minden egyes lépéssel választunk.