Alapvetően szeretem pozitívan szemlélni a világot. Az más kérdés, hogy nem mindig sikerül, de sokszor mentettek már ki a könyvek egy-egy nehezebb időszakban. Mostanában is megtalált egy mélypont, és úgy éreztem, hogy ezúttal a szépirodalom nem lesz elég. Viszont érdekel a pszichológia, ezért elkezdtem keresgélni, mi jöhet számításba. A kimondottan önsegítőnek mondott irodalom nekem túl direkt, nem szeretem, ha megmondják, mit csináljak, hogy „megváltozzon az életem”. A tényszerű szakpszichológia szintén nem nagyon fekszik, amik nekem könnyen emészthetőek, azok a történetek. Keresgélés közben szembejött a Szerelemhóhér. Szeretem a provokatív címeket, ehhez kell bátorság, rögtön rá is kerestem, ez vajon mi lehet? Irvin D. Yalom, az egyik leghíresebb amerikai pszichiáter kötetbe rendezte tíz páciense történetét, amiket az ő elbeszélése, megjegyzései kísérnek. Bepillantást enged a terápiák folyamatába nem csak a páciens, hanem a pszichiáter szempontjából egyaránt, amiből kiderül, hogy a szakember is csak ember.

A történetek eltérő témájúak, de mindben lehet azonosulási pontot találni. Mindenkit ért már csalódás, gyász, vannak félelmeink és sokszor nehezen találjuk a helyünket a világban. Egyetemes emberi helyzetek, amikre sokszor van megoldás, bár gyakran fájdalmas a folyamat, ráadásul komoly munkával jár.

Yalom nagyon érthető, humoros, viszont elképesztően empatikus stílusban meséli el páciensei történetét. Sokszor volt olyan érzésem, hogy ez az ember imádja a munkáját és addig keresi a jót másokban, míg meg nem találja - még a legellenszenvesebb figurákban is. Ezért nem csak a pácienst sajnáltam, mikor nem sikerült rendbe hozni a problémát. Mivel igaz történetekről van szó, a kudarc ugyanúgy megesik, mint a siker.

Abszolút azonosulni tudtam a kövér hölgy történetével, én is voltam ilyen: a szeretetre éhes lány, aki régen sokszor menekült az evésbe, és talán sosem lesz elégedett magával, másokkal pedig még kevésbé... Bettyvel ellentétben, én még mindig nehezen tudom elfogadni a doktor szavait: „- a szeretet nem pusztán szerencse, vagy sors kérdése. Magán is múlik, hogy szeretik-e – jobban, mint hiszi.”

Pixource képe a Pixabay -en. 

Viszont biztos vagyok benne, hogy fogok még olvasni Yalomtól, zseniális, ahogy rájön a problémák okára és amennyire próbál odafigyelni, hogy ne bántsa meg az embereket, miközben olyan lelkes, hogy legszívesebben egy csapásra megoldaná a gondokat, ami persze lehetetlen.

Minden történetben benne van a lényeg, amiért azt hiszem, nekem is a kezembe került a könyv, mégpedig, hogy az életéért mindenki maga felelős, és ezt vállalni kell. Lehet okolni másokat, sőt ennek még alapja is lehet, hiszen történnek rettenetes események, amikre senki nem számít. De változtatni azon, ami nem működik, vagy nem jól működik, más nem fog tudni. Egy életünk van.