Tartozom egy súlyos vallomással. Szeretem a verseket. Viszont ahogy a blog tartalma alapján sejteni lehet, nagyon keveset olvasok belőlük. Nehéz megmagyarázni ennek az okát, hiszen a kedvenc kifogásom, hogy nincs időm, ebben az esetben nem igazán állja meg a helyét.

A vers szerintem rövid sorokba rejtett lüktető érzelem. Ezért kell hozzá egy bizonyos hangulat, és talán nem csoda, ha nincs is szüksége rá az embernek minden nap. Más kérdés ugyan, de én nehezen találok olyan verseket, amik tényleg tetszenek. A klasszikusokat persze ismerem és szeretem is, de a modernebbeket kicsit nehezen találom meg. Nekik még nincs meg a stabil helyük az irodalmi köztudatban, de attól még jó lenne, ha kicsit nagyobb nyilvánosságot kapnának a modern költemények.

Viszont van egy műfaj, ami még nem olyan ismert, de friss, fiatalos és elképesztően kreatív. Ez nem más, mint a slam poetry. Én, aki néha azt hiszem magamról, hogy viszonylag képben vagyok az irodalmi újdonságokat illetően, azt se tudtam, eszik, vagy isszák, mikor egy véletlenül sem bölcsész ismerősöm magyarázott róla. Szerencsére a Google akkor is a barátom lesz, mikor más már régen nem, így hamar sikerült kiderítenem, mi az isten az a slam poetry?

Egy olyan költészeti stílus, ami ötvözi a verselést és az előadást. Élőben, színpadon mondják el a slammerek a verseiket, amik a hétköznapokról, aktualitásokról szólnak és lehetnek érzelmesek, szórakoztatóak, de mindenképpen szókimondóak és nyelvileg zseniálisak. Slusszpoén, hogy az előadónak három perc alatt a mondókája végére kell jutnia. A magyar slam poetry 2006-ban jelent meg, 2012 óta évente országos versenyeket rendeznek, igen nagy sikerrel. Saiid neve biztosan sokaknak ismerős, és bizony ő volt az első két verseny győztese. De rendeznek Európa-bajnokságot is, amit tavaly ráadásul Molnár Péter nyert meg.

(Képforrás)

A vers mindig tömény önkifejezés volt és az is marad, ezért nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki kiálljon egy színpadra és előadja azt, ami a lelkét nyomja, úgy, hogy az a közönség számára is élvezhető legyen. A slam poetry érzelmes, humoros és nem fél fricskát mutatni a kornak, amiben élünk, akár politikai, akár társadalmi problémáról legyen szó. Amit mi sokszor csak gondolunk, azt ők szemrebbenés nélkül kimondják, és ez az őszinteség, ami nagyon hiányzik manapság, pedig sokszor olyan könnyű magunkra ismerni ezekben a versekben.

Szóval, ha lírai hangulatba kerülünk, de a József Attila kötet épp nincs kéznél (hoppá), akkor én jó szívvel ajánlom a slammereket a YouTube-on, de minden hónap utolsó csütörtökjén élőben is lehet velük találkozni az Ankertben. 

(Szolgálati közlemény: szeptember 28-án szombaton rendezik meg az Olvasás éjszakáját rengeteg izgalmas programmal: katt ide. Én ott leszek.)