Az idei évem egyik fogadalma, hogy nem kizárólag szépirodalmat fogok olvasni, hanem nyitok a könnyedebbek felé, ugyanis a szépirodalomnak van egy olyan hatása, hogy tud túl sok és túl mély lenni. Ha pedig valami nagyon betalál, akkor főleg, mert a következő könyv úgysem lesz olyan. Az eredmény pedig az elégedetlenség. A könyvekhez kapcsolódik még egy fogadalom, amit nehéz lesz betartanom, de a tapasztalat azt mutatja, hogy szükséges. Mindenképp akarok adni a könyveknek 100 oldalnyi esélyt. Az utóbbi időben gyakran előfordult, hogy egy nagyon ígéretesnek gondolt könyvet pár oldal után dobtam a süllyesztőbe, mert nem kapott el a hangulata, vagy idegesített a főszereplő (hello Fourth Wings). Így jártam a Hét év távolsággal is, amit 10 oldal után hagytam magára. De úgy két hét múlva az abszolút pozitív kritikák hatására adtam neki még egy esélyt. És milyen jól tettem.

Az egyik kedvenc témám az időutazás. Hogy ezt a Slidersnek vagy a Hegylakónak köszönhetem-e, arra már nem fogok rájönni. De ha a könyveket nézzük, biztos vagyok benne, hogy Az időutazó felesége volt az, ami miatt mindig megdobban a szívem, ha egy ilyen könyvet veszek a kezembe. A Hét év távolság is időutazás témájú regény, de nagyon sok mindenben különbözik tőle. Ez egy sokkal könnyedebb olvasmány, ugyanakkor mégis tud mélyre nyúlni. A főszereplője a 29 éves Clementine, aki nagynénje halála után megörökli annak lakását, azt a lakást, ami 7 évet tud utazni az időben.

Mikor egy nap Clementine arra ébred, hogy egy kedves mosolyú fiatalember van a lakásában, igencsak meglepődik. Nem hiszem, hogy nagy spoiler leírnom, hogy egymásba szeretnek, de a jelen és a múltbéli életük igencsak különböző. A kérdés az, hogy ezt fel lehet-e oldani. Ez a fő történet. Nagyon megindító a másik történetszál is, amiben Celementine nagynénjéről és a hozzá fűződő viszonyáról, illetve gyászáról van szó. Az utolsó pedig Clementine életközepi válsága, ami talán következik is az előző két témából. Mindenesetre a főszereplő rendkívül árnyalt személyiség. Szintén karakteres a férfi főszereplő, Iwan is, bár jó lett volna kicsit többet megtudni az ő élettörténetéről is. Akik viszont tökéletesen kiesnek az egész történetből, azok Clementine barátai, akiknek nagyjából annyi a jellemük, hogy egy nagyon támogató leszbikus párról beszélünk. Náluk még a lakás erkélyén lakó galamboknak (nevük: Azta és Kurva) is több egyéniségük van.

A regényben vannak nagyon jó kis csavarok, és nem egyértelmű az elejétől, hogy mi lesz a vége. De ha már a végéről van szó... kicsit csalódtam benne, magához a történethez viszonyítva nem érzem következetesnek. Viszont, ha úgy nézzük, hogy fennáll a jellemfejlődés lehetősége, akkor el tudom fogadni. 

Szóval a Hét év távolság egy nagyon könnyen olvasható, mégis szépen felépített könyv, szerethető karakterekkel. Tudom ajánlani.

Fotó: Pixabay