Azon gondolkoztam, hogy írjak-e egyáltalán erről a regényről, de ahogy soroltam magamban a prókat és kontrákat, végül egy dolog volt, ami nagyobbat nyomott a latban, mint az összes hiányossága. Ez pedig a főszereplője, Cilka, aki megjárta Auschwitzot és utána Szibériát is. Nagyon komoly ára volt a túlélésének, olyan dolgokat látott és élt meg, amiket sokan nem lettek volna és nem is voltak képesek elviselni, ezek között volt, hogy a magas rangú tisztek folyamatosan megerőszakolták, ahogy sok-sok nőt is, akik bekerültek egy táborba. Erről a történelem általában mélyen hallgat, pedig nem lehet szőnyeg alá söpörni a „kisebb bűnöket” sem, mert történtek sokkal rettenetesebb események is. A Cilka utazása rávilágít olyan cselekedetekre, amikre nagyon kevés másik regény tesz meg.

Mindemellett olvastam már jobb gulágregényt. Tény, hogy ez így egészen rettenetesen hangzik, de attól még igaz. Nem az a gond, hogy nincsenek benne érzelmek, mert vannak szép számmal. Hatásos is, mert bár lehet sejteni, mi lesz a vége, mikor odaértem, egy óriási sóhajjal távozott belőlem a feszültség, amit a történet keltett.

Fotó: Pexels

Szóval maga a történet nagyon durva, a kivitelezése viszont bennem azt az érzést keltette, hogy ebből sokkal többet lehetett volna kihozni. Megdöbbentett ugyan, de tudom, hogy két hét múlva már nem sokra fogok belőle emlékezni, mert nem elég érzékletes, és így nem tudtam belehelyezkedni abba a világba. Míg mondjuk Hertha Müller Lélegzethintája, ami szintén egy gulágon játszódik, olyan szinten beleivódott a fejembe, hogy valószínűleg sosem fogom tudni kitörölni onnan.

Ha már rászánom magam, hogy egy olyan történetet olvassak, ami a történelem egyik legsötétebb fejezetéről szól, akkor bizony az az elvárás, hogy igenis érezzem magam nagyon rosszul azért, mert az ember ilyesmire vetemedhet, és közben legyek iszonyúan boldog, mert olyan korban élhetek, ami nem rendíti meg az élethez és az emberi méltósághoz való jogaimat. Persze nincs olyan, hogy tökéletes kor, mindig van olyasmi, amiért lehet aggódni és lehet félni, de ez akkor is nagyon messze esik a huszadik század kegyetlenségeitől. Végül is, ez a gondom a regénnyel, hogy középszerű. Lehet Cilka példakép, aki képes volt mindent túlélni, és meg is érdemelte, ezért sajnálom, hogy nem fogok emlékezni rá.