Egy meleg nyári napon kievickéltem a metróból a Széll Kálmán téren, átverekedtem magam a délelőtt komoly igyekezetben lévő emberek tömegén és megálltam egy automata előtt. De nem ásványvizet, vagy csokit vettem, hanem ezt a szép kis könyvet.

Úgy néz ki, mint egy jegyzetfüzet a könyvjelzőjével és külső gumijával. Elfér az egyik kezemben, a zsebemben, a legkisebb táskámban és nem lehet kifogásom arra, miért nincs könyv nálam. A Poket automatákat az utóbbi idők egyik legjobb könyves ötletének tartom, köszönet érte Vecsei H. Miklósnak és csoportjának, akik kitalálták és tavaly megvalósították, hogy Budapest forgalmas helyein és több vidéki városban egy szendvics+üdítő áráért lehessen minőségi irodalmat vásárolni.

Háy János írásait már régóta szerettem volna olvasni, főleg mert azt mondják, Szabó Magda komoly hatással volt rá és hozzám az ő művei régóta nagyon közel állnak. Csak az előítéleteim a kortárs magyar irodalommal szemben sokáig visszatartottak. Ahogy ott álltam a Poket automatánál és próbáltam eldönteni, melyik legyen a kiválasztott a sok kiválónak ígérkező könyv közül – elhessegettem a gondolatot, hogy milyen szép színük van és aszerint is választhatok, lánylelkemnek éppen melyik tetszik jobban, rosszul biztos nem járok - úgy határoztam, itt az idő, nekem Háy legújabb novelláskötete, a Sztreccs kell. Ha akartam, se tudtam volna jobban beleválasztani

Ritkán olvasok novellákat, szerintem novellát írni a legnehezebb az összes műfaj közül, hiszen egy viszonylag rövid szövegbe kell mindennek beleférnie úgy, hogy igazán ütős legyen. Na, ezt a feladatot Háy tökéletesen oldja meg, mindegyik novella képes a földbe döngölni és aztán otthagyni három napon túl gyógyuló sérülésekkel. A téma szinte mindig ugyanaz, az emberi kapcsolatok és hogy hogyan szúrjuk el őket. A novellák szép ívet alkotnak az életen át. A fiatalok naiv, mély érzésű történeteivel kezdődik a könyv, aztán jönnek a felnőttek, akik harminc-negyven-ötven évesen valahol elvesznek az életükben, erre gyógyírként megcsalják a párjukat, az eredmény pedig a szenvedés mindenkinek. Az idősekkel zárunk, akik már szinte csak merengeni tudnak azon, ami végleg elmúlt.

Nemrég jelent meg egy interjúkötet Szabó Magdáról, aminek az a címe, Az élet újrakezdhető. Háy János szinte összes novellájából az derül ki, hogy épp ellenkezőleg, ami már megtörtént, az ismétlődik meg állandóan, nem is érdemes újba belevágni, de persze van egy-két kivétel, hogy erősítse a szabályt.

Novellákat nemcsak írni, hanem olvasni sem egyszerű, alig merülünk bele egy történetbe, már vége is van, jön a következő, ráadásul akármelyik képes komoly érzelmeket kiváltani. Megrázó lehet a tudat, hogy szinte bármelyik eset megtörténhet velünk, ezért nem érdemes egyhuzamban olvasni őket. Számomra is akadt egy, aminek a végén kirázott a hideg és egy kis ideig nehezen kaptam levegőt, le is kellett tennem a könyvet, mint aki most már mindent ért - pedig dehogy. Ugyanakkor hálás vagyok a felismerésért, hogy nem csak én vagyok rém ügyetlen ebben az élet nevű játékban.

A kicsi könyvecske formájában nagyon erős, mély tartalmakat találunk, de félreértés ne essék, a végkövetkeztetés úgyis az lesz, amit szeretnénk, akár van köze a valósághoz, akár nincs.

„Minden életnek egy változata van: az, amit élünk.”