A kortárs magyar írókról hajlamos vagyok azt gondolni, hogy stílus- és történetszegények – shame on me, mintha már minden jó sztorit megírtak volna mindenhogy. Pedig nem, a Vera is lehetett volna egy nagyon jó történet, Grecsó ötlete megvolt hozzá, egy kedves regény egy kislányról, megvan benne az első szerelem élménye, a nagy családi titok, ami persze kiderül, és a 80-as évekbeli Szeged, ami inkább hangulati elem, enyhe nosztalgia, mint fontos helyszín.

Vera tízéves korában lesz először szerelmes egy lengyel fiúba, aki a művész apukájával kerül a szegedi iskolába. Ennek a szerelemnek a kibontakozásáról szól a regény, mégpedig olyan nyelvezeten, hogy majdnem hihető, egy kislány szemszögéből látjuk a történéseket. Ami mégis hibádzik, hogy a gyerek karakterek túl komolyak, már-már felnőttesek. Természetesen a gyerekeknek is lehetnek és vannak is gondolataik, véleményük az őket körülvevő világról, de ahogy ez a szorongó kislány, aki az apró jeleket is pontosan érzékelve gondolkodik és cselekszik, az irreális. Ugyanez vonatkozik Vera barátnőjére, Sárira is, akit egyszerre kényeztetnek és hanyagolnak el a szülei, és komoly jellemfejlődésen megy át igen rövid idő alatt, ami szintén nem illik egy ilyen korú gyerek személyiségéhez. Igazából Józef, a lengyel kisfiú az, akinek a nehéz gyerekkora miatt indokolt, hogy önállóbb legyen társainál ezért ő az egyetlen, akinek a viselkedése nem abszurd módon koraérett.

A család nagy titka nehezen bontakozik ki, érződik a késleltetés, lappangjon csak az a titok, mire a könyv végére érünk, derül csak ki, milyen események állnak a háttérben. A történetvezetés annyira túl van bonyolítva, hogy mire az apró megjegyzésekből kiderül, hogy ki kinek a kije és miért nem beszélnek tíz éve egymással, addigra már érdektelenné válik az egész, mintha nem egy egész család élete változott volna meg, csak átrendeződnének a szerepek. Pedig egy gyerek lelkében súlyos sérüléseket tud okozni, ha kiderül, akikben a legjobban megbízott, egész életében hazudtak neki.

Közben ott van Szeged is a 80-as években, mikor már enyhül a diktatúra, lehet az elvtársakat szidni – persze csak családi körben. Télen zajlik a Tisza és megy a villamos a Hősök kapuja alatt, a szülinapi torta pedig honnan máshonnan jöhetne, mint a város leghíresebb cukrászdájából, a Virágból. Három évet töltöttem a Szegedi Tudományegyetem padjait koptatva, a könyvben mégsem éreztem, hogy sikerült volna megragadni azt a hangulatot, amitől Szeged Szeged. Ehhez egy-egy jellegzetesség kiemelése egyszerűen nem elegendő.

Egyszeri kikapcsolódásnak jó a Vera, könnyen olvastatja magát, ha túl tudunk lendülni a logikai és történetvezetési bicsaklásokon. Viszont nem kell tőle olyan szintű élményt várni, mint mondjuk egy Abigéltől, vagy éppen Pál utcai fiúktól, hiába idéz Grecsó a regény elején épp Molnár Ferenc művéből, sajnos nem tud hozzá felnőni.