A varázsló kertjében jártam

Valószínűleg nincs olyan ember, akiből Csáth Géza írásai ne váltanának ki erős érzelmeket. Egyedi látásmódja komoly mélységeket ad műveinek. Én leginkább viszolygást érzek egy-egy novellája olvasása közben, ezért nem mondanám, hogy a mindennapjaim kedvenc olvasmányélménye. Viszont kíváncsi voltam rá, hogyan lett az elképesztően tehetséges fiatal fiúból - morfinista és feleséggyilkos.

Meglátogattam hát a Csáth Géza kiállítást, ami a Petőfi Irodalmi Múzeumban található az író halálának 100. évfordulója alkalmából. Ráadásul volt szerencsém épp akkor menni, mikor extraként a múzeum tárlatvezetést tartott. Az előadás és maga a tárlat remekül rávilágított azokra az eseményekre, amik végül ezt a túl érzékeny embert az őrületbe kergették.

Megérkezve a múzeumba, miután felérünk a csigalépcsőn (nem éppen a mennyországba jutunk), az emeleti folyosón a virágos, kertszerű, tükrös dekoráció hívogat, ott még elég derűs a hangulat, legfeljebb a tükrökre írt idézetek lehetnek vészjóslóak. Aztán belépünk az első szobába, ahol a fiatal Csáth Géza naplói, rajzai és mindazon művek találhatók, amikkel kapcsolatba kerülhetett, ezekből hamar kiderül, a fiatalember egyszerre értett a zenéhez, a rajzoláshoz és az íráshoz is.

_96i6277_2.jpg

(Forrás: https://pim.hu/hu/kiallitas/csath)

A második szoba a pszichoanalízisnek van szentelve, ami miatt Csáth rájött, hogy az ő gondolatai, érzései is érthetőkké válnak azok számára, akik értenek ehhez a tudományhoz és ez gyakran elvette a kedvét az írástól. Szintén megtalálhatók Kohn Gizella feljegyzései, akit Csáth orvosként kezelt és naplóján keresztül próbálta megfejteni pszichózisát, ebből született meg az Egy elmebeteg nő naplója című tanulmánykötete. Csáth saját lelkének mélységeit is folyamatosan boncolgatta, erre használta a naplóírást egész életében, de talán nem tudta feldolgozni mindazt, amit ott talált.

A harmadik helyszínt, ahová megérkezünk, én magamban csak úgy neveztem, hogy az „őrület szobája”, ami azt mutatja be, mikor Csáth már nem volt önmaga ura, a morfium elhatalmasodott elméjén, miközben próbálta megragadni az élet szépségeit, ugyanakkor rettegett ezeknek a pillanatoknak a mulandóságától.

Bár Csáth Géza élete olyan volt, mint a novellái, ijesztő és tragikus, a kiállítás szervezőinek nem lehetett könnyű mindezt úgy bemutatni, hogy a hagyaték mindössze naplókból, levelekből és néhány képből áll. De láthatóan mindent megtettek, hogy a közönségnek minél inkább interaktív élményben legyen része. Csáth zenei kritikáit meg lehet hallgatni akár saját fülesünkkel is, a fehér szobában, a rejtett fiókokat benyomva előbukkannak naplói, az „őrület szobájában” pedig időnként az író mondatait és egyéb fojtott hangokat lehet hallani. Olyan ritkaságokat szereztek meg, mint Freud első kiadású német nyelvű könyve a pszichoanalízisről, vagy Csáth egyetlen fennmaradt festménye. Családját is megidézték, sok-sok kép készült róluk, ami az 1900-as évek elején még nem volt gyakori. Leszármazottai szintén helyet kapnak a kiállításon, azt bizonyítva, hogy egy morfinista embernek is lehet egészséges családja.

A tárlatvezetést szerintem rendszeressé tehetné a PIM, míg tart a kiállítás (2020 május 31-ig), ha ilyen tehetséges előadója van, mint Molnár Eszter Edina, aki kutatóként mindent tud Csáth Géza életéről. Az eseményen összegyűlt kisebb tömeg alapján valószínűleg máskor is lennének érdeklődők. Ha ilyen mégsem lesz, akkor is egy igényesen, sok munkával összeállított kiállítást tekinthet meg, akinek kedve támad bepillantani ennek a zseniális, rettenetesen elrontott sorsú embernek az életébe.