Ritkán történik meg, hogy eljutok egy könyv feléig és elgondolkodok, folytassam-e. Általában elég szokott lenni maximum 20 oldal, hogy tudjam, maradok, vagy megyek, de ez a történet más volt, végül nem bántam meg, hogy nem adtam fel.

Egyszerűen kezdődött, egy kislánnyal meg egy kisfiúval, akik épp akkor találkoztak először, és azt hittem, valami bonyolult romantikus történet lesz belőle sok buktatóval, aztán happy enddel. De nagyon hirtelen megváltozott a felállás, A zuhanás sokkja egy komoly traumáról és annak feldolgozásáról, vagy éppen feldolgozhatatlanságáról szól. Matt még csak kilencéves, mikor elveszíti bátyját, ráadásul hibásnak érzi magát miatta, a lelkifurdalást pedig képtelen ép elmével elviselni. Egy ilyen helyzetben talán nem meglepő, hogy a szülei sincsenek a helyzet magaslatán, és ez tovább nehezíti a fiú életét, egészen addig, míg a probléma teljesen elhatalmasodik felette és kialakul nála a skizofrénia. 

Nehéz történet, már csak a témája miatt is, de a szerkezete sem könnyíti meg az olvasást, Az elbeszélő maga Matt, aki egyfajta terápiaként elmeséli, mi történt vele tíz éven keresztül. Csakhogy folyamatosan csapong az emlékei között, és ha nem figyelünk eléggé, simán el lehet veszíteni a fonalat.

Fotó: Pexels

Szerintem teljesen érthető, hogy ha elveszítünk valakit, aki ennyire közel állt hozzánk, nem biztos, hogy akarunk, vagy egyáltalán tudunk nélküle élni, még ha ez is lenne a dolgok természetes menete. Elvégre nem mindenki képes megfelelni azoknak a bizonyos normáknak. Magyarországon is sokan élnek skizofréniával, kb. százból egy az arány, ami összesen olyan százezer beteget jelent.

Az emberek többsége nagyjából annyit tud a skizofréniáról, amit a filmekben lát, és ez a szenzációhajhászás részeként leginkább az elrettentést szolgálja. És amitől félünk, azt képtelenek vagyunk megérteni, elfogadni pláne.

A regényt Nathan Filer írta, aki tíz évig dolgozott pszichiátriai ápolóként. Erre a tényre csak a könyv elolvasása után bukkantam rá, és rögtön értelmet nyert, miért éreztem annyira hitelesnek Matt elbeszélését. Többször eszembe jutott olvasás közben, hogy vajon tényleg skizofrén beteg írta-e, annyira részletesen és érzékletesen meséli el, hogyan is néz ki a betegség.

Aki elolvassa a regényt, Matt példáján keresztül talán jobban megérti és esetleg elfogadja a mentális betegségben szenvedő embereket, akik sokkal érzékenyebbek, mint a társadalom többsége, ezért sérülékenyebbek is, ezért nagyon kell rájuk vigyázni, hiszen ők is valakinek a gyermeke, édesanyja, édesapja…