Mikor iskolába jártam, főleg már általános felsőbe, és később gimnáziumba, én voltam az a stréber kislány, aki elolvasta az összes kötelezőt. No nem azért, mert muszáj volt, hanem mert bármit elolvastam, ami a kezembe akadt, megszállottan szerettem olvasni. Zuhanyzás közben még a samponos flakonról is elolvastam, mi lehet ráírva, egy kis Jókai, Gárdonyi, Stendhal, vagy épp Dosztojevszkij bármikor jöhetett.

Igazán az egyetemen sikerült felfedeznem a modern irodalmat magamnak és klasszikusokon nevelődött agyam sokáig nehezen fogta fel, mi ebben a jó, de szép lassan azt vettem észre, hogy ha nem volt muszáj én bizony nem nyúltam semmihez, ami kicsit is régiesnek érződött. Így viszont elég sok olyan szerző munkássága maradt ki az életemből, akiket minimum „illene” ismerni, arról nem beszélve, hogy bár sokszor tűnhetnek döcögősnek, ők is tudhatnak olyan dolgokat adni, amik simán betalálhatnak egy élethelyzetben.

Nemrégiben egy ismerősöm ajánlotta, hogy olvassak Hessét. El is kezdtem az Üveggyöngyjátékot, amit Hesse legjobbjának tartanak és bevallom, csúnyán beletört a bicskám. Olyan szinten éreztem terjengősnek és ami még rosszabb, hogy semmi olyasmiről nem szól, ami érdekelne, hogy letettem. Aztán ugyanez szintén ez az emberke a Demiant ajánlotta, mint rövid, de azért jó kis tömör regényt, amivel lehet valamit kezdeni. Tényleg nem hosszú, 220 oldal, és én aki könyvmániásnak tartom magam nem akartam szégyenben maradni, hogy nem bírok el egy huszadik századi ráadásul Nobel-díjas íróval.

Úgyhogy végül elolvastam ezt a mondhatni ifjúsági regényt, ami tele filozófiai kérdésekkel. Nem mondom, hogy végig élvezetes volt, az elejének a patetikussága, ami más formában ugyan, de a végére szintén felerősödött, nehézkessé teszi ezt az amúgy érdekes felnövéstörténetet. Engem ez a téma, a szülőkről való leválás, az önállóság mint ijesztő, de mégis felszabadító lehetőség, valahogy még mindig meg tud érinteni.

Főszereplőnk, Sinclair utat keres a kamaszkor nehézségein át és megtalálja magának útitársául Demiant, aki próbál irányt adni a még kiforratlan, fejlődő egyéniségének. Sinclair az otthon biztonságát elhagyva, feszegeti a határait és közben próbálja megtalálni a nagy kérdésekre a választ. Izgalmas témákról mesél Hesse, az akarat ereje, a ki vagyok én és mi értelme ennek az egésznek sajátos értelmezése rengeteg már-már mitikus képen keresztül teszi nem éppen könnyed, ugyanakkor mindenképpen értékes olvasmánnyá Sinclair életének azt a szakaszát. És hogy hová lyukad ki a sok-sok hajtűkanyar után fiatal barátunk? Annyit elárulok, hogy el tudtam volna képzelni ennél szebb befelyezést is, hatásosabbat is, de életszerűbbet biztos nem.