Úgy alakult, hogy szerettem volna írni egy laza nyári olvasmánylistát még a múltkor, meg most is, akkor közbeszóltak az események, most pedig az, hogy muszáj kiírnom magamból az érzéseimet, amiket egy spanyol úriember váltott ki a regényével. Úgyhogy a nyári olvasmányok még mindig váratnak magukra (bocsi Elek).

Carlos Ruiz Zafón idén halt meg 55 évesen. Első felnőtteknek szóló regénye akkora siker lett, hogy végül írt hozzá még három kötetet. Több már biztosan nem lesz. Az első rész, A szél árnyéka izgalmas, emberi, és szerintem nagyon felkavaró regény.

Őszintén szólva másodjára kezdtem bele és megint majdnem letettem, mert nagyon lassan indult be a cselekmény. Úgy a közepe felé olyan szereplők váltak fontossá, akik az elején sehol nem voltak, aztán egyszer csak hopp, az egyik a főszereplő legjobb barátja és hű társa lesz, a másik meg élete szerelme. Először nem is értettem, ezt így hogy? Pedig jobban belegondolva az élet is pont így működik, azt hiszem.

Vannak történetek, amikben lakik egy másik történet is, és a kettő valahogy összekapcsolódik. A szél árnyéka is ilyen, azzal a plusz csavarral, hogy ez a múltbéli történet teljesen megváltoztatja főszereplőnk, Daniel életét. Az akkor még egészen fiatal fiú ugyanis elhatározza, hogy kideríti, ki az a Julián Carax, akinek regényét, A szél árnyékát egy este alatt elolvasta. Csakhogy hiába csodás a mű, semmit nem lehet tudni a szerzőjéről. Julián története egészen apró darabokból épül fel, és minden benne van, amitől egy fiatalember végül nem akar mást, csak eltűnni a föld színéről minden nyom nélkül.

Vannak történetek, amiket lélegzetvisszafojtva lehet olvasni és nem tudom a pesszimizmusomra fogni, hogy sokszor arra gondoltam, ebből nem lehet jól kijönni Julián, hiába próbálkozol Daniel, a sors itt nagyon el…szúrta a dolgokat. Igazán közel kerültek hozzám mindketten. Láttam őket felnőni, rettenetesen szeretni és mindent elbukni. Értettem, hogy Danielnek miért sikerül az, ami Juliánnak nem, és közben féltettem mindkettőjüket, mert a két világháború korában - még úgy is, hogy őket közvetlenül nem is érintette – ami jót az emberről lehet gondolni egyszerűen elveszett. Sokakat csupán a bosszú, az aljas gonoszság éltetett, és ebben a korban valahogy senki nem mondta nekik, hogy öregem, a következő autót itt várd meg, nem messze, az a szép, sárga ház lesz ezentúl az otthonod. Épp ellenkezőleg, így lett Fumeróból, aki egyébként kétszínű gyilkos, Barcelona főhadnagya. Befolyását, hatalmát és erejét nem kímélve dolgozik azért, hogy megtorolja ifjúkori sérelmeit egykori barátain, elsődleges célpontja nem más, mint Julián Carax.

Juliántól és Daniel története végül lezárul a könyvben és nekem is kicsit el kell távolodnom tőlük, de lépteik zaját talán nem örökre nyeli el a szél árnyéka.