A világ arra vár, hogy megismerjük. Könyvekből sok mindent meg lehet tanulni, az internetről, videókról, netán a tv-ből is rengeteg információ hullik ránk, amit persze már jó előre megszűrnek, épp ezért a világot igazán megtapasztalni érdemes. Hogy a végével kezdjem, nekem ez a legfőbb mondandója Kepes András Világkép című könyvének.

Kepes gyerekkorát Bejrútban, Budapesten és Buenos Airesben töltötte. Egy gyerek, aki mindenhová tartozni szeretett volna, de mindenhonnan kilógott. Aki pedig más, mint a többiek, az különösképpen jól tud figyelni, hogy minden apróságot megtanulva be tudjon illeszkedni a társai közé (tapasztalat). Vérévé vált az utazás, nem csoda, ha felnőve riporterként bejárta a földet és igyekezett a különböző kultúrákat autentikusan bemutatni. Sokszor eljutott olyan elszigetelt vidékekre, ahová mások nem, volt bátorsága megtapasztalni az európai szemmel bizarrnak tűnő rítusokat, elmélyülni a szokásokban, és ezeket elfogadni, nem pedig ítélkezni. Különösen sokat mesél a közel- és távol-keleti kultúrákról, amikről rengeteg képzet és főleg tévképzet él.

Fotó: Pixabay

Rengeteg izgalmas történetet találunk a könyvben, Kepes járt Mongóliában a nagy pusztaságban, ahol csak helyi vezetővel szabad elindulni, mert egyszerűen nincsenek utak és úgy el lehet tévedni, hogy senki sem talál meg többé. Japánban, a világ azon kevés helyeinek egyikén, ahol a hagyományok harmóniában léteznek a modern életmóddal. Nem beszélve az arab világról, ahol hajdan a tudományok virágoztak, manapság pedig a kizsákmányolás és a pusztulás. Nem lehet szó nélkül elmenni a migráció mellett, ami a kilátástalan körülmények között élő sokmilliókat űzi a kultúráját és talán inkább a jólétét féltő Európa felé. Mi lesz ennek a vége? Erre a kérdésre nyilván nem ad választ a könyv, legfeljebb találgatások szintjén. És talán nem is kell mindenre tudni a választ.

„Amúgy meg az átmenetek mindig a legizgalmasabbak, mert az átmenetből bármi lehet. Nem muszáj rögtön megtalálni a megoldást! Lehet kicsit élvezni az átmenetet is! Átmenet az őszi este párájában a vacsora ígéretes illata, a biztató mosoly a küszöbön a szorongónak, a huncut gödröcske a nyak tövében, amit csak leheletfinoman ujjbeggyel szabad érinteni. De átmenet a haldokló üvegesdő tekintete, a toronyház ugrásra csábító mélysége, a kiűzetés a senki földjére. A beteljesülés ígérete és a veszteség rémképe adják a dolgok értékét.”

Kepes könyvét nem az irodalmi értéke miatt érdemes elolvasni, hanem egyfajta bevezetésként a világ olyan részeibe, amik ismeretlenek. Felfoghatatlanul sok ember él a földön, rengeteg kultúra, amiket másként formált a történelem, az éghajlat, a vallás és még ki tudja mi minden. Mi itt nem csak Európa, hanem mindennek a közepén vagyunk, a mindig fejlettebb nyugat és a jóval autentikusabb kelet között megbújva, soha nem tudva, melyik irány lenne a jobb. Nem fogok semmilyen politikai, vagy kultúrharcos szólamokat puffogtatni, viszont úgy látom, hogy a világ óriási, és az embernek nincs joga ismeretlenül ítélkezni mások felett, világképünk viszont mindig formálódhat, ha adunk neki esélyt.