A horror nem az én műfajom. Sem könyvben, sem filmben, engem elborzaszt a brutalitás, a felesleges öldöklés, szóval nem szórakoztat kicsit sem. Egy igen jó barátom hosszadalmas unszolására mégis elolvastam Stephen King novelláskötetét. Azon túl, hogy horror, Stephen Kinghez sem álltam pozitívan, mert úgy 20 éve olvastam a Christine című regényét és csak az maradt meg, hogy megijesztett, de annyira elrugaszkodott a valóságtól, hogy egy autó maga a gonosz, hogy nem tudtam komolyan venni. Így aztán a Minden sötét, csillag sehol nemhogy -1-ről, de inkább -2-ről indult nálam. Aztán nagyon gyorsan feltornázta magát, és nem csak nulláig.

A négy novella mindegyike teljesen más történetet dolgoz fel, közös bennük, hogy ellentétben a Christine-nel, a valóság a táptalaja, még ha nem is az átlagos mindennapok, azért ezek a történetek akár igazak is lehetnének.

Az első egy farmon játszódik 1922-ben. Ami akkoriban egy amerikai farmon történt, az ott is maradt. Ha a gazda egyszer csak bejelenti, hogy eltűnt a gazdasszony, igazán komoly nyomozást senki nem folytat le, az más kérdés, hogy a gazda végül nem feltétlenül tudja feldolgozni tettét. És ebben van a történet ereje, ahogy levezeti, hogyan veszít el Wilfred mindent és mindenkit az ép elméjével együtt.

Fotó: Pexels

A második novelláról, dagadt sofőrről a #metoo jutott eszembe. Tess, a krimiírónő - akivel az erőszak történt - azonban  nem feljelentést tesz a rendőrségen, hanem saját nyomozásba kezd, amiből egy furcsa történet bontakozik ki családi viszonyokról, önrendelkezésről, és arról a kérdésről, meddig tart az egyén igazságának hatásköre. Kár, hogy a végén King nem mer nagyot húzni és így csak egy magányos igazságosztó krimijét olvashatjuk, a mélyben megbújó árnyalatok nem kapnak lehetőséget a kibontakozásra.

A harmadik novella, a Hosszabbítás jutányos áron, lehetne nagyon jó is, egy olyan elbeszélés, amiben helyet kap az ördög és ezáltal az ember sötét énje, mindig izgalmas lehetőségeket tartogat. Szerintem az író nem tudott ezzel élni, mert annyira túlnagyította a sötétet, hogy a fény egyáltalán nem kapott helyet mellette. Márpedig ahogy egyértelmű jó nem létezik, úgy csupán gonosz sem.

Nálam az utolsó novella ütött be teljesen, aminek címe: Egy jó házasság. Valószínűleg mindenkinek van egy olyan oldala, ami egyszerre irtózik valamitől, miközben vonzódik is hozzá. Nekem ilyen téma a sorozatgyilkosság, illetve a sorozatgyilkosok megborult lelkivilága. Nem tudom felfogni, mi váltja ki a brutalitást egyes emberekből, de mégsem tudok „máshova nézni”, valamiért rendkívül kíváncsivá tesz.

 Ebben a történetben a világ legátlagosabb középkorú házaspárjáról olvashatunk, amíg ki nem derül, hogy a férjnek, Bobnak súlyos titka van és a feleségének, Darcynak erről hosszú évtizedeken keresztül sejtelme sem volt. Viszont most szembe kell néznie a ténnyel, hogy az ember, akivel a fél életét töltötte, hírhedt sorozatgyilkos, aki bármikor újra ölhet. Mit tegyen egy ilyen helyzetben egy jóravaló feleség?

Egyrészt szerettem ezt a kötetet, mert a novellák képesek voltak érzéseket kiváltani, másrészt ahogy a horror általában, sokszor elnagyolt és egyoldalú a látásmódja, a félelem, a kilátástalanság, a bosszúvágy vagy épp a bűntudat felülemelkednek minden más valóságon és az ember csupán mint ösztönlény jelenik meg, ami persze a műfajba tökéletesen illeszkedik, az én kissé idealista világképembe viszont nem igazán, ezért egyszeri olvasmánynak jó volt, de Stephen King rajongó továbbra sem leszek.