A vidéki élet humorral fogyasztható

Mi történik, ha kis országunk legjobb stand-up komikusa (tudom, szubjektív, de akkor is) ír egy regényt? Valószínűleg széjjelkapkodják az emberek. És tényleg, Bödőcs Tibor könyve ott van minden létező magyar sikerlista élén. Bár írt már egy irodalmi paródia kötetet, a regény azért mégiscsak más műfaj.

A Meg se kínáltak főhősünk, Magyar Oszkár nagy monológja, ami nem is elsősorban róla szól, hanem inkább a magyar lélekről, ami megfoghatatlan, mégis rögtön felismerhető.

Az elbeszélő tehát Oszkár, aki minden vidéki alkesz szobafestő archetípusa - szabadidejét a kocsmában tölti, ott meséli el nagy udvarlás közepette Gyöngyikének, a pultoslánynak, hogyan alakult az élete és kiről mit érdemes tudni a faluban.

Nehezen rázódtam bele a történetbe, mert a mondatokból szinte süt Bödőcs barokkos hasonlattokkal ékes stílusa, amin egyébként sírva szoktam nevetni. Ezért azonban folyamatosan az ő jellegzetes hangját hallottam olvasás közben, ahelyett, hogy Oszkár alakja jelent volna meg előttem. Aztán lassacskán kirajzolódott a szobafestő is, akit  megkedveltem, miközben sajnáltam is az elveszett tehetségéért. Festő karrierjét ugyanis egy nem éppen alkoholmentes baleset törte ketté, mégis óriási műveltségre tett szert művészettörténetből, az álmaitól ugyanis nem tudott teljesen elszakadni.

A sok sztori, amiket elmesél, mind olyan jellegzetes, hogy bármelyik vidéki faluban játszódhatna a történet és biztos mindenki találkozott már egy Oszkárral, aki mindent is tud arról, ki, kivel, miért, és hogy, Facebook nélkül. Ők azok az emberek, akik minden rendszert túléltek anélkül, hogy az életük különösebben változott volna, pedig mindig szép reményekkel indultak neki a rendszerváltásnak, az EU-nak, vagy csak a 21. századnak. Aztán valahogy mindig lemaradtak a nagy versenyben, őket sose kínálták meg lehetőségekkel.

tractor-371250_1920.jpg

Fotó: Pixabay

A regény vége felé azon gondolkodtam, hogy Oszkár vajon le tudja-e dumálni Gyöngyikéről a bugyit a sok bölcseletével, de aztán Bödőcs kanyarított egy más ívet a befejezésnek, amit nagyon nem láttam jönni és igencsak felkavart. Pedig várható lett volna, hiszen a nagy anekdotázó meséje pont úgy ér véget, ahogy az a valóságban is gyakran előfordul ilyen karakterek esetében. Nekem mégis sikerült annyira megkedvelni ezt a művész lelkű szobafestőt, hogy fájdalmasan érintett a történet vége. Eszembe jutott róla az Akik már nem leszünk sosem, bár ott inkább a modern városi élet jelenik meg Bálint, a tipikus bölcsészfiú karakterén keresztül, de ugyanilyen pontosan rajzolta meg Bödőcs Oszkárt, a vidéki munkásembert. Mindketten ismerős jellemek, a komfortzónánkat nem repesztik meg, de talán épp ezért szerethetőek.

Bödőcs a szavakkal nem csak a színpadon, hanem írásban is zseniálisan zsonglőrködik. Bár néha túlságosan is barokkosra sikerülnek a mondatok a vidéki kisember nagy problémáiról, a bölcs humor mindig elveszi a gondok élét. Ajánlott mellé némi tömény, komolytalanoknak forralt bor fogyasztása.