Nem fogok sokat írni arról, ami a közelmúltban történt Amerikában. Mindenki tudja, azt is, hogy a probléma nem új és nem kicsi, az afroamerikai emberek ma is hátrányból indulnak a fehérbőrűekhez képest, és ez nyilván csak a kezdet. Persze nekünk itt könnyű azt mondani, hogy minket nem érint, messze van, oldják meg és mindenkinek megvan a maga baja. Nem tudom én sem megoldani más gondját, ez igaz, de szolidaritást vállalni azért lehet, és felhívni a figyelmet arra, hogy minden élet fontos, és akinek nehezebb arra igenis jobban kell figyelni és toleránsnak kell lenni, ez is nagyon fontos.

Elgondolkodtam persze én is, hogy milyen irodalmat szoktam olvasni, és sajnos feltűnt, hogy leginkább az európai, esetleg magyar a leggyakoribb, és bár akad amerikai is, színesbőrű író műve nem emlékszem mikor került a kezembe. A világképünk szerintem arra való, hogy minél inkább tágítsuk, úgyhogy igyekszem olyan könyveket is a kezembe venni, amik elsőre talán meghaladják a komfortzónámat. A Kedves Jóisten ezt már a címével eléri nálam, nem vagyok ugyanis egy kimondottan vallásos egyén. Ezért kimondottan nagy dolognak érzem, hogy Alice Walker regénye ebben az aspektusában is igen mélyen tudott rám hatni.

Celie-t tizennégy éves korában ismerjük meg, az USA déli részén él a huszadik század első felében, életére leginkább az jellemző, hogy használják és kihasználják. A saját közössége, a családja sem tekint rá emberként, egy lány, egy nő, ha nem szép, akkor ne legyen okos, iskola minek, a házat tartsa rendben, a férjének meg tegye szét a lábát. Megismerjük a huszadik század eleji fekete közösségeket is, és persze a fehér emberekkel való viszonyukat. A történet egy része Afrikában játszódik, ahol a törzsek teljesen elzártan élnek, míg meg nem jelenik a modernizmus, az ipar és újfent a fehér ember, aki feldúlja a megszokott életmódjukat. Nagy a kontinensek közötti távolság, mások a körülmények, a két történet valahogy mégis egészen összecseng.

Celie-nek meg kell tanulnia érvényesülnie egy olyan világban, ahol nem becsülik meg, nem csak mert nő, nem csak mert színes bőrű, és még tanulatlan is, de ráadásul a nőket szereti. És Celie valahogy mégis megtalálja azokat az embereket, akikhez tud kapcsolódni, akik elindítják egy úton, ahol viszont neki kell végig mennie és megtalálnia az okokat, amiért érdemes. Szerintem ebben a regényben mindenki talál valamit, ami meg tudja érinteni, engem az a végtelenül egyszerű, mégis sokszor elfelejtett gondolat rengetett meg, hogy ha elég bátor vagy szeretni, kinyílik előtted a világ.