Tavaly indult el a Lapozz a 99-re! podcast, ami Szabados Ági újabb olvasást népszerűsítő projektje a Nincs Időm Olvasni Kihívás mellett. Bevallom őszintén nem lett a kedvencem, bármennyire is szerettem volna. Először elmesélem, hogy néz ki egy-egy rész, utána pedig az is kiderül, miért nem működik nálam.

A műsorok rövidek és velősek. Kb. 30 perc az egész és 3 részből áll. Az eleje a főrész, amikor Ági egy ismert szerzővel beszélget frissen megjelent könyvéről pl. Krusovszky Dénessel, Jakupcsek Gabriellával, vagy más izgalmas könyves témáról beszélget egy szakértővel, pl. Irvin D. Yalomról, Szabó Magdáról, vagy Esterházy Péterről.

A következő etapban egy híres ember ­­­­- általában színész - mondja el, mi élete könyve. Nagyjából úgy kezdődik, hogy "Ez a könyv megváltoztatta az életemet, mert… " És akkor hallunk egy szép történetet arról, hogy egyetlen könyv mekkora jellemformáló erővel bír. Ami nettó marhaság, mert egy könyv senkinek nem mondja meg, hogy akkor most, ha ezen és ezen változtatsz, minden szép lesz. Nem. Ha majd jó sokat olvastál és rájössz, hogy ez mind zseniális, de továbbra sem tudsz semmit az életről és annak működéséről, annyit biztosan megértesz, hogy ilyen műsorblokkokat teljesen értelmetlen csinálni. 

Az utolsó részben maga Ági ajánl egy könyvet, ami minimum letehetetlen.

Fotó: Flickr

Szinte a kezdetektől követem a podcastet, de a mai napig kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban. Egyrészt állandóan hallgatnám, mert érdekes, aktuális témákhoz nyúl hozzá Ági, a könyves ízlése nekem nagyon tetszik és médiaszemélyiség lévén a meghívott vendégei mindannyian izgalmas emberek. 

Csak maga műsor ne lenne olyan esetlen.

Attól a szövegtől, ami a régebbi adások elején mindig elhangzik, miszerint ők majd jól megmondjak mit olvassunk és mit ne olvassunk, hogy ne legyen több rosszul választott könyv -  falra tudnék mászni. Ajánlani lehet és szép dolog is, de nekem senki ne mondja meg, mit olvassak el és mit ne, mert sérti a szabad választás lehetőségét, ami gátolja a logikus és kritikus gondolkodást. Akinek ez hiányzik, az könnyen befolyásolhatóvá válik és egyszer a saját döntésein fog leginkább meglepődni.

Én nagyra értékelem Ági munkásságát, amiért igyekszik az olvasást népszerűsíteni, de akik valamiért nem olvasnak, kötve hiszem, hogy ettől a műsortól kedvet kapnának. Egy klassz podcasthoz ennél jóval kevesebb modorosságra, és több humorérzékre lenne szükség.

A 30 perc műsoridőt is keveslem, főleg 3 témára, mire belemerülnénk az egyikbe, már vége is van, pedig bőven lehetne még miről beszélni.

Így aztán időnként meghallgatom Ágiékat, de nem tudok annyira lelkesedni értük, mint mondjuk a Popkult, csajok, satöbbiért, amiben két nagyon szeretetreméltó anglomániás nő igazán motiválóan beszélget nemcsak popkultúráról, hanem egy csomó izgalmas témáról. Viszont aki szeretne, ne habozzon, hanem nyugodtan lapozzon a 99-re (jelentsen bármit is ez a cím, a megfejtéseket levélben várjuk az Olvasásproject, 1056 Budapest Kritikusnaklenninéhafáj utca 13. címre.)

Mikor megpillantottam a Pillecukorteszt című könyvet, először egyáltalán nem a pszichológiára asszociáltam, hanem gyerekkorom egyik kedvenc édességére, ami pasztellszínű, puha és ragacsos. Szinte láttam az átlátszó fóliát, amire egy lepkét rajzoltak, az illatát pedig a mai napig fel tudom idézni... csak van vagy 1000 kalória. Már jó régóta nem élek vele, többek között ennek a csodás tulajdonságának köszönhetően, de nem tudom, ha annak idején részt vettem volna a teszten, vajon átmegyek-e rajta

A 60-as évek egyik leghíresebb pszichológiai kísérletét óvodáskorú gyerekekkel végezték el, miközben azt figyelték, hogy a gyerekek képesek voltak-e várakozni a nagyobb jutalomért, vagyis a két pillecukorét, vagy lecsaptak az azonnali jutalomra, ami egy pillecukor volt. És mindezt hogyan tették?

Kép: Flickr

Azóta hosszú évtizedek teltek el, a kutatók pedig követték az egykori gyerekek életútját és az egyszerű tesztből mára az önuralommal kapcsolatos komoly összefüggésekre derült fény, amiket kísérletekkel is igazoltak. A kötetben ezeket a következtetéseket könnyen olvasható és érthető stílusban foglalta össze az egykori pillecukorteszt atyja, Dr. Walter Mischel.

A kutatások nem csak azt bizonyították, hogy aki gyermekkorában kitartó, az később is az marad, hanem arra derült fény, hogy léteznek olyan technikák, amikkel bárki fejlesztheti önuralmát. Az önfegyelem ugyanis minden jövőbeli siker alapja, viszont gyakran olyan nagy a jelen kísértése, hogy elképesztő erőfeszítésnek tűnik ellenállni neki. De igazság szerint a legtöbb dolog a hozzáálláson múlik és ez esetben úgy tűnik, az akaraterő lehet stratégia és motiváció kérdése - amik nélkül viszont felesleges komolyabb változtatásba belekezdeni.

Folyamatosan derülnek ki az emberi lélekről izgalmas felfedezések. Miközben szeretnénk azt hinni, hogy következetesek vagyunk az élet minden területén, bizony érhetnek minket meglepetések, ugyanis ez nem igaz. Aki szorgalmasan, kitartóan dolgozik, tanul és halad a karrierje során, arról hajlamosak vagyunk hinni, hogy az élete minden más területén megbízható. Pedig ez közel sincs így. Attól, hogy valamiben tudunk kitartóak lenni, nem jelenti azt, hogy ez mindenre érvényes, főleg, ha nem is igazán akarjuk. Gyakori példa a könyvben a magas rangú tisztviselő (Bill Clinton), aki viszont magánéletében hűtlen, és persze le is bukik. Mindig a jövőt nézve kitartónak lenni nem is mindig lehetséges és néha szükség van arra a bizonyos gyors jutalomra - na persze nem az előző példát követve. Ugyanakkor több hátrányos helyzetű gyermek sorsa is a kötetbe került, akik jobb iskolába kerülve, pozitív visszajelzéseket és odafigyelést kapva, képessé váltak komolyan venni a tanulást és végül karriert befutni. 

Nekem különösen sokatmondó volt az a fejezet, ami az érzékenyebb, elutasítást rosszul kezelő emberek (khm.) nehezebb élethelyzeteinek megoldására irányul. Vannak, akik túlságosan beleássák magukat egy fájdalmas szituációba és míg a pszichológia általában úgy tartja, hogy a problémáknak a mélyére kell merülni és feldolgozva továbbjutni rajtuk, Dr. Mischel szerint ezeknél a típusú embereknél talán jobban működik, ha képesek kívül helyezni magukat a konfliktuson és nem felőrölni magukat bennük. Elménk tehát sokkal többre képes, mint gondolnánk, akarat kérdése az egész. :)

Még októberben a Margó fesztiválon teljesen véletlenül sikerült megnéznem egy beszélgetést Jón Kalman Stefánssonnal. Azért keveredtem oda, mert vonzott a tömeg, hogy milyen sokan kíváncsiak erre az emberre és nagyon tetszett a könyvek borítója… Akkor hallottam először a Menny és pokol trilógiáról, erről a csodálatos regényfolyamról, ami a 20. század eleji Izlandon játszódik, ahol akkoriban még nem a maihoz hasonló jólétről szólt az élet. Sokkal inkább halászatról, tengerről, hegyekről, szélről és hidegről, tehát a természetről, aminek akkoriban mindenki ki volt téve és az embernek meg kellett tanulnia együtt élnie vele. Ilyen meglehetősen életszagú körülmények között igazán meglepő, ha valaki máshogyan gondolkodik, mint a többiek, versekről, irodalomról, az élet értelméről… Abban a földhözragadt világban főszereplőnk, "A fiú" egy egészen különleges fiatalember, aki nem sokáig képes a halászok életét élni, miután legjobb barátja meghal. Onnantól rövid idő alatt több kalandban lesz része, mint másnak egész életében, egy életnyi kaland, 1100 oldalon. 

Azt hiszem, még kicsit nehezen tudok elvonatkoztatni Stefánsson stílusától, annyira magával ragadó, hogy akaratlanul is felszínre törnek a már-már bölcsességnek számító gondolatai. Pedig én nem nagyon szoktam értékelni, ha valaki megmondja a tutit, mert a legtöbb ilyen mondat olyan közhelyszerű, amire az egyszeri olvasó csak annyit tud reagálni, hogy aha, ez tényleg így van. Stefánsson viszont úgy süti el az elmésségeket, hogy muszáj rajtuk gondolkozni. Gyakorlatilag az élet minden területére van olyan mondata, amit érdemes megfontolni. Én is találtam párat, amiktől most könnyebb felkelnem nap nap után, így aztán tele lett a könyv könyvjelzőkkel, a telefonom lefotózott mondatokkal, amiket boldog-boldogtalannak idézgetek, pedig ez sem jellemző.

Nem csupán a hosszúsága okozza, hogy a trilógiát nem lehet gyorsan olvasni. (Nekem három hetembe telt, szerencsére a karácsonyi időszak erre tökéletes alkalmat kínált.) Ezek ugyanis nem azok a könyvek, amiket könnyedén lehet a buszon olvasgatni. A történetnek súlya van és megköveteli, hogy leüljünk és csak rá koncentráljunk. Bele kell merülni a világába, a tengermély mondatokba, csak akkor van értelme egyáltalán nekikezdeni és végigkísérni útján ezt a fiút, ahogyan felnő és közben megért olyan dolgokat, amiket az emberek többsége valószínűleg soha.

És hogy hol van a menny és hol a pokol, arra biztosan sokan rávágnák, hogy éppen ott élünk és nagyot nem tévednének, mert itt is van, meg Izlandon is, és igazából mindenhol, ahol emberek élnek, mert mindenkinek az életében megvan mindkettő és csak egyensúlyozunk köztük, próbálva úgy alakítani, hogy kicsit talán több legyen az előbbi.

Az ömlengésért ezúttal nem engem, hanem ezt az izlandi úriembert tessék okolni, aki megírta az egyik legszebb regényt, amit valaha volt szerencsém olvasni. Most először, de biztosan nem utoljára.

Boldog új évet mindenkinek! Arra gondoltam, megalapozom ezt az évet egy újdonsággal és minden hónap elején keresek néhány olyan irodalomhoz köthető programot, ami igazán jónak ígérkezik.

A Facebook eseményeket nézegetve hamar feltűnt, hogy rengeteg izgalmas esemény akad és nem volt egyszerű kiválasztani belőlük csupán néhányat. Íme tehát a szűkített lista, ami olyan programokat tartalmaz, hogy én - aki hajlamos vagyok haldokolni, ha a téli hidegben egy tízperces utat meg kell tennem - ezek közül, bármelyikért felvenném a bundabu... izé, bélelt bakancsot. :)

Fotó: Pixabay

1. Fordítsunk! - Néha egy kicsit belehalunk az irodalomba

Január 10. 17-18.30 

A könyvek hatással vannak ránk. No, de ha az egyszeri olvasóból is képesek komoly érzelmeket kiváltani, mi a helyzet vajon a műfordítóval, aki egészen bensőséges viszonyba kerül a szöveggel?Tótfalusi Ágnes műfordító, Imrei Andrea műfordító, irodalomterapeuta és Péczely Dóra irodalmi szerkesztő fognak beszélgetni az irodalom és a fordító lelkének viszonyáról.

Helyszín: Magvető Café 1074 Bp. Dohány utca 13.

A belépés díjtalan.

Facebook link

2. Kulcsember- Nyáry Krisztián

Január 11. 20-21.30

Rögtön a következő este is izgalmasnak ígérkezik. Egy improvizatív előadást láthatunk, ahol Nyáry Krisztián irodalmár, író kedvenc sztorijai mellett az Itt és most társulat együttesen alakítják a történetet a színpadon. Ebből még bármi lehet.

Helyszín: 1092 Bp. Ráday utca 18.

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Facebook link

3. Páratlan Párosok

Január 13. 18-19.30 

Závada Pál és Závada Péter. Apa és fia. Mindketten az irodalmi élet megkerülhetetlen, zseniális alakjai. De hogyan jutottak idáig? Hogyan lett a szociológusból író, és milyen utat járt be az apa úgymond árnyékában a fia? Kihagyhatatlan beszélgetésnek ígérkezik, a moderátor Váradi Júlia lesz.

Helyszín: 1073 Bp. Kertész utca 29. Babérliget Könyvesbolt

Az eseményre jegyek a helyszínen kaphatók (3000 Ft) és előtte regisztrálni is kell.

Facebook link

4. A védőbeszéd 

dialógus - mint monodráma Platon:Szókratész védőbeszéde alapján

Január 15. 19.30-21.00

A hónap közepe nagyon zsúfoltnak tűnik. Hiába, akkorra már mindenki túl van a Karácsony okozta sokkon és a szilveszteri kijózanodáson is.

Ez a monodráma… el se tudom képzelni, hogyan fog kinézni, ugyanakkor elképesztően kíváncsi vagyok Makranczi Zalán egyszemélyes előadására, ami erősen reflektál korunk eseményeire is. Platon idézete nálam mindent visz: „A vizsgálódás nélküli élet/ nem emberhez méltó élet.”

Helyszín: RS9 Színház 1075 Budapest Rumbach S. u. 9.

Jegyár: 2900 Ft

Link

5. Történeteink - Jakupcsek Gabriellával és Dr. Pászthy Beával

Január 20. 19-21.00

Végeredményben a történeteink határoznak meg minket, mindaz, amit megéltünk, a szomorúak, a vidámak, és minden, ami érzelmeket váltott ki belőlünk. Jakupcsek Gabriellát szerintem nem kell bemutatni senkinek, viszont az ő történetei, amik új kötetében (Nagy levegő) is megjelentek, bárki számára izgalmasak lehetnek. Szintén érdekes, ahogyan egy gyermekpszichológus látja a mai fiatal generáció problémáit és mindehhez még Pászthy Bea az irodalomterápia hatásáról is beszélni fog.

Helyszín: New York Café, 1073 Bp. Erzsébet krt.11.

Belépő: 1800 Ft
Jelentkezés: newyorkprogram@cafeandevent.eu

Facebook link

6. Slam Poetry Est

Január 22. 20-21.00

A Slam poetry egy viszonylag friss műfaj, ami ötvözi a költészetet a rappel és az előadóművészettel, igazán szórakoztató formában (kicsit hosszabban kifejtve). Kis hazánkban nagyon szépen terjed a műfaj és túlzás nélkül állíthatom, igazi remekművek születnek. Aki nem hiszi, járjon utána!

Helyszín: Barlang 2000 Szentendre Duna korzó 18.

A belépés díjtalan.

Facebook link

7. Asztali beszélgetések….- Az egyetlen Földért

Január 30. 18-19.30

Aki nem hitte el, mekkora a felelősségünk  a Földünkért, az utóbbi évben talán az is belátta. A következő beszélgetés is ezt a témát járja körül, egy kicsit más szemszögből, mint ami általános. Boldizsár Ildikó meseterapeuta új kötetében a világ különböző részeiről gyűjtött népmeséket az ember és természet kapcsolatáról és arról, milyen gondolkodásmódot érdemes átadni a következő generációnak.

Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum 1053 Budapest Károlyi utca 16.

Belépő: Felnőtt: 800 Ft, diák, nyugdíjas: 400 Ft

Facebook link

Ennyi lenne tehát erre a hónapra, remélem mindenki talál kedvére való programot, nekem sikerült.

Bevallom őszintén, nem szoktam tekintettel lenni az ünnepekre olvasás szempontjából (sem). A Karácsony sokaknak már csak a stresszről és a pánikról szól, hogy idejében meglegyen minden, a tökéletes ajándékok, a tökéletes vacsora, a tökéletes bejgli.

Úgy érzem, csupán a lényeg veszik el, a közösen eltöltött idő öröme. Pontosan erről szól az a kisregény, amit kb. 2 óra alatt el lehet olvasni és mégis óriási klasszikussá vált. Charles Dickens Karácsonyi éneke pontosan olyan aktuális manapság, mint megjelenése évében, 1843-ban.

Fotó: Pixabay

Egy tanmese a kapzsi, vénemberről, Scrooge úrról, aki magányosan él, mert az embereknél sokkal jobban érdekelte a pénz. Mindenkit elüldözött már maga körül, mikor egy szellem látogatta meg és lehetőséget kínált, hogy változtasson az életén.

Nem szoktam ilyen jellegű könyveket olvasni, nem szeretem, ha a számba rágják, amit már amúgy is tudok. Ha nem foglalkozol a körülötted élőkkel, magányosan halsz meg. Pont. Csakhogy kicsit más valamit tudni, és más érezni; és Dickens zseniálisan érzékeltet.

Scrooge urat három szellem kíséri el háromféle Karácsonyon. Legkönnyebben talán azokkal lehet azonosulni, amiken gyerekkorábban részt vett, hiszen a régmúlt ünnepei a legtöbb embert boldog nosztalgiával töltik el. Akkor még nem kellett sok az elégedettséghez (nekem sem, csak 2 Barbie baba, a ruhái, meg egy babaház).

Azok a Karácsonyok pedig, amik arról szólnak, hogy a jelenben is lehet vidámnak lenni, még akkor is, ha nincs 3 méteres karácsonyfa és körülötte ötven doboz ajándék – őszintén elgondolkodtatott. Mennyivel egyszerűbb és mégis derűs egy olyan ünnep, ahol csak együtt vannak és jól érzik magukat a családtagok. Talán emlékezetesebb, mint hogy mennyi használhatatlan kacatot kaptunk idén a rokonoktól.

A Karácsonyi ének nem azért klasszikus, mert egy zseniális, csavaros történetet mesél el, hanem mert minden korban emlékeztet arra, amire a karácsonyi zűrben hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy a legszebb ajándékokat nem arany vasárnap fogjuk megtalálni egymást taposva a plázában.

Boldog, békés ünnepeket kívánok mindenkinek! Jövőre találkozunk.

A Szolgálólány meséje című sorozatot szinte mindenki ismeri, szintén viszonylag köztudott, hogy Margaret Atwood eredetileg 1985-ben megjelent regényéből készült az adaptáció.

Ha valaki mégsem ismerné, egy disztópikus történetről van szó, ami a hajdani USA területén létrejött Gileád nevű államban játszódik. Az erős sugárszennyezés miatt a nők termékenysége alaposan lecsökkent, alig született gyermek. A probléma megoldására egy új szerveződés erőszakkal magához ragadta a hatalmat. Ők az állam működését egészen máshogy képzelték el, mint elődeik, a korábbi szabadság eszmék helyett konzervatív vallási alapú rendszerrel akarták helyrehozni a múlt hibáit. Ebben az új társadalmi berendezésben a nők egyetlen célja a fajfenntartás. A vezető réteg meddő párjainak pedig kiutalnak egy termékeny nőt, akinek az volt a feladata, hogy gyermeket szüljön nekik, ők a szolgálólányok.

Ennek a történetnek a folytatása készült el most, Testamentumok címmel. A cselekmény három történetszálon fut, de A Szolgálólány meséjének főszereplőjét, June-t, már csak a sorok mögött találjuk meg.

Kép: Wiki média

Az egyik elbeszélő nem más, mint a hírhedt Lydia néni, aki alapítója a nénik intézményének. Kiderül, hogy Gileád létrejöttekor a férfiak nem voltak hajlandóak a nők problémáival foglalkozni, ezért volt rájuk szükség. A nénik felügyelték a magasabb rangú lányok megfelelő erkölcsi nevelését, férjhezmenetelét, megmetszették a vadhajtásokat, amikből a szigorú neveltetés ellenére, vagy épp azért, akadt is szép számmal.

A másik két elbeszélő két fiatal lány, az ő történeteik előre láthatóan összekapcsolódnak, sőt az sejthető, hogy hogyan. Így is érdekes volt olvasni, hogy a Gileádban felnőtt Agnes és a Kanadában élő Daisy mennyire másként gondolkodnak a világról. Atwood nagyon érzékletesen írja le, hogy a két ország földrajzi közelsége ellenére, az átélt tapasztalatok milyen mélyen képesek beleivódni az emberek életmódjába és így teljesen átformálják a gondolkodásukat.

A történet szépen bontakozik ki, a vége nekem mégis összecsapott. A kalandos utazás, amin hőseink keresztülmennek, egy 90-es évekbeli akciófilm jeleneteire hajaz, nincs benne semmi különleges, de legalább gyorsan véget ér.

Elgondolkodtató volt a Testamentumok, sok felmerülő kérdést megválaszol Gileáddal kapcsolatban, betekinthetünk a Nénik világába és az is kiderül, hogyan nő fel egy lány egy ilyen rendszerben. Viszont sok terület így is kimarad, csak nagy vonalakban esik szó June-ról, a többi szereplő sorsáról pedig még ennyi sem derül ki. Arról nem beszélve, hogy Gileád története szintén elég elnagyoltan ér véget, így hiányérzettel fejeztem be a  könyvet. Atwood nagyon jól ír, de a Testamentumok nem eléggé átgondolt, vagy túl populáris akart lenni, ezért sajnos nem éri el nagy elődje színvonalát.

Eredetileg egy másik podcastről terveztem írni, aminek a témája sokkal inkább kapcsolódik a könyvekhez, az irodalomhoz. De az a csatorna, amiről most szó lesz, nekem jelenleg sokkal fontosabb, és a világon semmi köze nincs az olvasáshoz.

Viszont úgy érzem szükség lehet olyan pozitív tartalmakra, amik segíthetnek saját magunk megismerésében és akár az útkeresésben. És hajlamos vagyok szabályt szegni, ha úgy érzem, többet tudok vele adni, mint ha ragaszkodok olyasmihez, ami igazából nincs is kőbe vésve. Rendhagyó, olvasásmentes poszt következik, a téma pedig a Felforgatók podcast.

Mitől mások azok az emberek, akik elérik, amit akarnak? Mivel tudnak többet, mit csinálnak, és egyáltalán, hogy van mindehhez bátorságuk?

Sok tehetséges embernek vannak gondolatai, ötletei, amik aztán valahogy mégsem válnak valósággá, és csak a sikertelenség élménye keseríti meg az életüket. Viszont egyre többen vannak - de még mindig kisebbségben - azok az emberek, akik kitalálják, és elérik, amit akarnak, bármi áron. Ez szépen is hangzik, csak éppen ebbe a bármibe rengeteg munka, hit, akár bukás és újrakezdés is beletartozik, és ezt nem mindenki vállalja fel. 

Fotó: Pixabay

A Felforgatók azoknak az embereknek a történeteit meséli el, akik nem féltek bízni saját magukban és addig mentek, míg elérték a céljukat. A kb. fél órás beszélgetéseket Kadarkai Endre vezeti, aki teljes figyelemmel és tisztelettel, ugyanakkor remek humorérzékkel fordul interjúalanyai felé. Jelenleg nyolc történet található a csatornán, nyolc nagyon eltérő egyéniség mesél arról, milyen úton jutott el odáig, ahol most tart.

Meghallgathatjuk Litkai Gergely humorista történetét, aki lényegében megteremtette a magyar stand up comedy-t. Almási Kitti pszichológust, aki minden létező médián keresztül próbálja az emberek lelki fejlődését segíteni, vagy a személyes kedvencemet, Galambos Mártont, aki egy igencsak introvertált személyiség létére a Forbes magazin magyar kiadásának főszerkesztőjévé vált 32 évesen.

Nem tagadom, időnként irigykedve, meghökkenve, de mindenképpen inspirálva éreztem magam attól, mi mindenre lehet képes az ember, ha létre akar hozni valami jót. A kikezdhetetlen hivatástudat az, ami átlendítheti az embert a konfliktusokon, nehézségeken egyaránt. És talán ennyi az a plusz, hogy a kétségeinket és félelmeinket félretéve képesek legyünk elhinni magunkról, tudunk olyat létrehozni, ami nem csak nekünk, hanem másoknak is jó. Bárkiből lehet Felforgató.

Két hete azon gondolkodtam, mi az ördögről írjak, míg egy kedves ismerősöm fel nem hívta rá a figyelmem, hogy írhatnék akár róla is, mármint az ördögről. Kb. úgy nézhettem, mint Dr. House, mikor kigyullad a fény a fejében, ez bizony lupus!

A Gonosz az egyik létező legérdekesebb téma, hiszen néha olyan mértéket ölt, hogy az ép ésszel szinte felfoghatatlan, miközben egyértelmű, hogy egy kis gonoszság mindenkiben rejlik.

Mikor még nem volt divatban a szabad akarat filozófiája, az emberek évszázadokon keresztül hitték, hogy minden rossz történésnek ő az okozója, már az eredendő bűn is az ő számlájára írható. Rengeteg képzőművészt megihletett, de ott lapul a mindennapjainkban, a szófordulataikban, és azokban a kis bűnökben, amiket elkövetünk. De akkor mégis, mi az ördög?

„Az erő része, mely Örökké rosszra tör s örökké jót művel.” Bulgakov regénye ezzel a Goethe idézettel kezdődik, az ő főszereplője is a Sátán, a regény címe viszont A Mester és Margarita. A címszereplőinkkel sokáig nem is találkozunk, csak a könyv közepe táján jelennek meg, az igazi főszereplő viszont szinte rögtön felbukkan. És nincs egyedül, vele tart különleges kísérete, akik egészen egyedi lények, viszont hű szolgái a Gonosznak. Történetünkben épp Moszkvába látogatnak, és ezzel el is szabadul a pokol, hogy stílszerű legyek. Az ördög Woland néven jelenik meg és elcsábítja a moszkvaiakat egy kis varázslatra a Varieté Színház előadásának keretében, ahol csuda dolgok történnek a közönséggel és a többi egyszeri bűnös lélekkel. Miben különbözik tőlük a Mester és Margarita? A sok-sok ember közül, akikkel Woland találkozik, egyedül ők azok, akik elhiszik, amit látnak, mégsem ijednek meg tőle, vesztenivalójuk ugyanis nincs. A Mester egy érzékeny lelkű művész, akit regénye miatt teljesen őrületbe kergettek a kritikusok. Margarita pedig élete egyetlen értelme nélkül maradt, mikor szerelme, a Mester eltűnt, így nem maradt más választása, mint hogy lepaktáljon az ördöggel és elhiggye, hogy bármi megtörténhet.

 Woland összességében semmi olyat nem csinál, amire az emberek ne szolgáltak volna rá. Igaz, hogy minden alkalommal kiprovokálta belőlük a rosszat, de ők sosem álltak ellen a kísértésnek. Ugyanakkor igazságosztóként is működik, a bűnösök megkapják méltó büntetésüket, de akiben nem a rosszindulat munkál, az akár jutalomban is részesülhet.

A Mester látomásszerű regénye Pilátus története, aki végül keresztre juttatta Jesuát, a „vándorfilozófust”, pedig hatalmában állt volna megmenteni. A gyávaság bűnéért, amit Pilátus a karrierje féltése miatt követett el, végül súlyos árat fizetett. A regény ugyan nem Jézusról szól, de nem lehet elérzékenyülés nélkül elmenni mellette, aki egyszerűen csak megbocsátja, hogy ilyen tökéletlenül, esendőre vagyunk kódolva és bizony elbukunk. Néha jól esik a gondolat, hogy lehet valaki, aki elnézi a sok-sok apró és nagyobb bűnt és meglátja minden mögött a jót. Ömlengés vége (biztos megütötte a fejemet a karácsony, a black Friday, meg a pillecukor illata). Mindenesetre Bulgakov zseniális választ ad arra a kérdésre, hogy ki az ördög. Bűn lenne kihagyni.

Nem sokra emlékszem kiskoromból, de arra igen, hogy anyukám mindig mesélt nekem meg a húgomnak. Muszáj volt neki, mert ment az állandó hiszti, hogy anyuuuu olvass mééééég! Meséből soha nem volt elég és talán már akkor el is dőlt minden.

Mesélni lehet már az egészen kicsiknek is, csak nem mindegy, mit. Most elmondom, mit érdemes a 0-3 éves korosztálynak olvasni, mesélni és mindent, ami egy ilyen kicsi gyereknek örömet okoz. A legfontosabb ugyanis ez, a vidáman eltöltött közös idő, és a felé fordított figyelem, ami megfizethetetlen. Az, hogy a mondókázás, éneklés fejleszti a gyerekek beszédkészségét, ritmusérzékét és szókincsét, már csak a ráadás. Mindez tehát értelmileg és érzelmileg is pozitív hatással bír a kicsik életére.

Egy éves kor alatt tehát leginkább a mondókák és a dalok valók a babáknak. Ezekből rengeteg van, biztosan mindenki ismer egyet-kettőt, de ha még többre lenne szükség, szívesen ajánlom a Ringató könyveket, amikben külön CD-melléklet is található. Igényes, szakszerű válogatások nemcsak mondókákból, hanem kicsiknek szóló énekekből is. Mindemellett pedig gyönyörű kiadványok.

Füzesi Zsuzsa Mondókáskönyvei igazi klasszikusokat tartalmaznak, emellett a rajzok is szépen kidolgozottak, színesek, könnyen megragadják a gyerekek figyelmét.

Lapozgatós és pancsi könyveket fél-egy éves kor körül érdemes a kicsik kezébe adni. Ezeknek oldalain egy-egy kép szerepel hétköznapi tárgyakkal, amiket könnyen fel tudnak ismerni. Rövidebb versekkel, mesékkel is lehet próbálkozni ennél a korosztálynál. pl. Móricz Zsigmond: Iciri-piciri, vagy A török és a tehenek.

Fotó: Pixabay

A kicsit hosszabb mesék korszaka két éves kor felett kezdődik el. Ekkor a gyerekek mindenre kíváncsiak, meg akarják ismerni a körülöttük lévő világot és könnyen rá tudnak szokni a közös meseolvasásra, főleg, ha anya-apa ölébe betelepedve nézegethetik a könyvet. 

Bartos Erika Anna, Peti, Gergő sorozata, ami a három testvér történeteit mesélte el, pár éve óriási siker volt mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. Sajnos már nem adják ki, viszont helyébe lépett a Bogyó és Babóca, ami a gyerekek között szintén hatalmas népszerűségnek örvend, a felnőttek viszont gyakran értetlenül néznek, mitől olyan nagy kunszt a kőegyszerűen és nem is túl szépen megrajzolt bogarak története? A gyerekeknek még fontos, hogy könnyen értelmezhetőek legyenek a karakterek, és a történetek. Bár nem feltétlenül a legnívósabb sorozat, a Bogyó és Babóca évek óta megkerülhetetlen.

Marék Veronika Boribon meséin viszont felnőtt pár generáció. A barna mackó és Annipanni töténetei már több, mint 60 éve megunhatatlanok a gyerekek számára.

Talán kevésbé ismert Berg Judit Maszat sorozata, pedig az igényesebb Anna, Peti, Gergőként is megállná a helyét a sokkal szebb grafikák miatt. A rövid mesék Maszatról, a kisfiúról és barátairól szólnak, akikkel ugyanolyan események történnek, mint a kisgyerekkel általában, pl. együtt játszanak a játszótéren, elutaznak vidékre, vagy levágja a hajukat a fodrász. Csupa olyan történések, amik a gyerekek hétköznapjainak része, és ezért segít feldolgozniuk őket.

Ez a korosztály már a kicsit hosszabb verseket is szívesen hallgatja. Nekem örök kedvencem Gazdag Erzsi kötete, a Mesebolt, amiben csodás ritmusú és rímelésű versek találhatók. Ugyanakkor a modern gyerekirodalom is rengeteg zseniális verssel van teli, pl. Varró Dániel apukaként megírt verseiben a mai gyerekek és szülők is könnyen magukra ismerhetnek.

A gyerekek nem egyformák, a választásnál mindig vegyük figyelembe érdeklődésüket, személyiségüket is, és meséljünk nekik minél többet, hogy egy színes, hangos, vidám világgal ismerkedhessenek meg, aminek nincsenek határai.

Mi történik, ha kis országunk legjobb stand-up komikusa (tudom, szubjektív, de akkor is) ír egy regényt? Valószínűleg széjjelkapkodják az emberek. És tényleg, Bödőcs Tibor könyve ott van minden létező magyar sikerlista élén. Bár írt már egy irodalmi paródia kötetet, a regény azért mégiscsak más műfaj.

A Meg se kínáltak főhősünk, Magyar Oszkár nagy monológja, ami nem is elsősorban róla szól, hanem inkább a magyar lélekről, ami megfoghatatlan, mégis rögtön felismerhető.

Az elbeszélő tehát Oszkár, aki minden vidéki alkesz szobafestő archetípusa - szabadidejét a kocsmában tölti, ott meséli el nagy udvarlás közepette Gyöngyikének, a pultoslánynak, hogyan alakult az élete és kiről mit érdemes tudni a faluban.

Nehezen rázódtam bele a történetbe, mert a mondatokból szinte süt Bödőcs barokkos hasonlattokkal ékes stílusa, amin egyébként sírva szoktam nevetni. Ezért azonban folyamatosan az ő jellegzetes hangját hallottam olvasás közben, ahelyett, hogy Oszkár alakja jelent volna meg előttem. Aztán lassacskán kirajzolódott a szobafestő is, akit  megkedveltem, miközben sajnáltam is az elveszett tehetségéért. Festő karrierjét ugyanis egy nem éppen alkoholmentes baleset törte ketté, mégis óriási műveltségre tett szert művészettörténetből, az álmaitól ugyanis nem tudott teljesen elszakadni.

A sok sztori, amiket elmesél, mind olyan jellegzetes, hogy bármelyik vidéki faluban játszódhatna a történet és biztos mindenki találkozott már egy Oszkárral, aki mindent is tud arról, ki, kivel, miért, és hogy, Facebook nélkül. Ők azok az emberek, akik minden rendszert túléltek anélkül, hogy az életük különösebben változott volna, pedig mindig szép reményekkel indultak neki a rendszerváltásnak, az EU-nak, vagy csak a 21. századnak. Aztán valahogy mindig lemaradtak a nagy versenyben, őket sose kínálták meg lehetőségekkel.

Fotó: Pixabay

A regény vége felé azon gondolkodtam, hogy Oszkár vajon le tudja-e dumálni Gyöngyikéről a bugyit a sok bölcseletével, de aztán Bödőcs kanyarított egy más ívet a befejezésnek, amit nagyon nem láttam jönni és igencsak felkavart. Pedig várható lett volna, hiszen a nagy anekdotázó meséje pont úgy ér véget, ahogy az a valóságban is gyakran előfordul ilyen karakterek esetében. Nekem mégis sikerült annyira megkedvelni ezt a művész lelkű szobafestőt, hogy fájdalmasan érintett a történet vége. Eszembe jutott róla az Akik már nem leszünk sosem, bár ott inkább a modern városi élet jelenik meg Bálint, a tipikus bölcsészfiú karakterén keresztül, de ugyanilyen pontosan rajzolta meg Bödőcs Oszkárt, a vidéki munkásembert. Mindketten ismerős jellemek, a komfortzónánkat nem repesztik meg, de talán épp ezért szerethetőek.

Bödőcs a szavakkal nem csak a színpadon, hanem írásban is zseniálisan zsonglőrködik. Bár néha túlságosan is barokkosra sikerülnek a mondatok a vidéki kisember nagy problémáiról, a bölcs humor mindig elveszi a gondok élét. Ajánlott mellé némi tömény, komolytalanoknak forralt bor fogyasztása.