Az élet legnagyobb mítosza, avagy A lélek testéről
Ha van téma, amiről ijesztő beszélni, olvasni, egyáltalán rágondolni, és teljesen tabuvá vált mára, pedig régen hagyományok, megélések kötődtek hozzá, épp azért, hogy el lehessen fogadni, hiszen az élet természetes része, ha van téma, amit szinte mindenki nagy ívben kerül, az a halál. Én sem szeretek belegondolni, pedig talán éppen miatta üldözöm az életet minél inkább, és próbálom kihasználni a lehetőségeit, amíg lehet. Miközben tombol körülöttünk ez a járvány, és a bizonytalanság lassan beférkőzik az élet minden szegletébe, és ilyenkor nem lehet mit tenni, csak kapaszkodni abba, ami jó, egyszerű és kézzel fogható.
Mikor megtudtam, hogy az egyik kedvenc szerzőm, Ljudmilla Ulickaja új novelláskötete a halál témájára épül, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet elolvasni. De ő az, akinek az írásaiban még soha nem csalódtam, ráadásul a rövid elbeszélések azok, amik az orosz irodalom nagyasszonyává tették ezt a lassan idősödő hölgyet, akit elkezdett foglalkoztatni az elmúlás gondolata.
Fotó: Pixabay
A lélek testéről történetei hétköznapi emberekről szólnak ugyan, Ulickaja mégis mindig csodálatosan tudja érzékeltetni, hogy legyünk bármilyenek is, életkörülményünktől, múltunktól függetlenül, mindenki értékes. Történeteik pont olyanok, mint az élet, nagyrészt igazságtalan, sokszor nagyon nehéz, megtűzdelve szép pillanatokkal, amikbe kapaszkodni lehet. És ahogy mindenki, ők is eljutnak a végére. Ez az a pont, ahol a képzelet szabadon szárnyalhat és Ulickaja ezt a lehetőséget tökéletesen ki is használja, időnként eszembe jutott olvasás közben, hogy ez bizony mágikus realizmus, de belegondolva mégis mi más lehetne egy olyan téma, amiről az emberiségnek a mai napig a leghalványabb fogalma sincs.
A novellákban mindegyik szereplőnek más sors jut, attól függően, ki milyen karakter. Elképesztő, milyen gyöngéd megértéssel fordul ezekhez az emberekhez az írónő. Nála a halál mindig valami szép, egyszerű, de mindenható dolog, úgy, hogy a vallásosságnak ehhez vajmi kevés köze van. A test és a lélek bár szorosan összekapcsolódik, egy kicsit mindig megrettenünk, mikor azt vesszük észre, valami nem úgy működik, ahogy azt megszoktuk, hogy a folyamatok menthetetlenül tartanak valahová, hiába tiltakozunk ellene szellemünk minden erejével. És mikor mindennek vége, elkezdődik egy másmilyen történet, ami mindenkinek kicsit más, ugyanakkor annyiban hasonlít, hogy senki sem maradhat ki belőle.